Advertisement

Négynapos snapszerdöntő

Négynapos snapszerdöntő Körmenden kezdődött, Kőszegen folytatódott, majd egy svédcsavarral Röjtökmuzsajon zárult a IV. Magyar Snapszer Bajnokság döntője.
December 27-én a körmendi Korona Étteremben ült asztalhoz 50 snapszeros, hogy megküzdjön a másnapi döntőre még kiadó 4 helyért. Az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők, egyenes kieséses rendszerben dőlt el a továbbjutás sorsa, Tahinn Péter(Körmend), Ernstl Talas(Bécs), Lendvay Albert(Eger) és Bokor László(Kőszeg) örülhettek.

A döntőt 16 versenyző részvételével rendezte meg a Snapszer Szövetség. 4 csoportba sorsoltuk a versenyzőket, 4 kalapból, területi elv alapján, így egy település versenyzői nem kerülhettek egy csoportba, két-két versenyző jutott csoportonként tovább.
Egy mérkőzés 66 nyert pontig tartott, ez akár 80-90 leosztást is jelenthetett és kb. 3 óra játékidőt. Nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny, régi ismerősök és újoncok is versenyeztek, több csoportban is körbeveréseket láthattunk.
Az A csoportban kiemelkedett a csákánydoroszlói Sütő Ferenc, aki mindhárom meccsét magabiztosan hozta, nagy szerencsével és Sütő Ferenc sportszerűségével jutott csak tovább a tavalyi győztes, Táncsics Péter, aki a mezőny egyetlen hölgy versenyzőjétől, Soronics Gábornétól is kikapott, de jobb pontaránnyal második lett. A B csoportban vereséggel kezdett a tavalyi második Lendvay Albert, Horváth Dániel(Szombathely) volt a legyőzője, Németh Sándor(Kőszeg) a körmendi Vass Lászlót múlta felül. Aztán jöttek a törvényszerű keresztbe verések, végül Németh Sándor és Lendvay Albert került tovább. A C kvartett Kozmor Imre korábbi bajnok továbbjutását vetítette előre, de nem így lett. Bár Kozmor győzelemmel kezdett, a lukácsházi Bellovits Márk és a röjtökmuzsaji Szabó Gábor is legyőzte, így idő előtt búcsúzott. Az utóbbi két versenyző jutott tovább, de a szintén kőszegi Bokor László azért megnehezítette a dolgukat. Az utolsó csoportban a szombathelyi Földvárszki István kezdett győzelemmel a soproni Peszlen Tamás ellen, Tahinn Péter is nyert az ausztriai Talas ellen. Aztán fordult a kocka a két nyertesből két vesztes lett, így az utolsó partik előtt bárki továbbjuthatott még. Az idegek csatáját Tahinn és Peszlen bírták jobban.
Az egyenes kieséses szakaszban, már két nyert 66-os játszmára ment a verseny, a leghosszabb partiban 270 leosztás után Sütő Ferenc múlta felül Bellovits Márkot 9 óra játék után, hasonlóan hosszú és kiegyensúlyozott meccsek után Tahinn Lendvayt, Táncsics Szabót verte, míg Peszlen Tamás könnyebben jutott a 4 közé.

Sütő Ferencnek az elődöntőben semmi sem sikerült Peszlen ellen, de Tahinn sem ment sokra Táncsics ellen,
következhettek a helyosztók. Itt sem mentek egyszerűen a dolgok,a döntő félbeszakadt, mert kidőltek a versenybírák, ezért egy nappal csúszott a folytatás, már Röjtökmuzsajon emelhette végül Táncsics Péter a magasba a bajnok serlegét.
A harmadik helyezett játék nélkül Sütő Ferenc lett. A harmadszor győztes Táncsics Péter összesen 870 partit játszott a három nap alatt.
A Szövetség már a következő évre koncentrál, tízéves fennállását ünnepelve látványos programokra, érdekes versenyekre készülhetnek a snapszerosok. Az új szezon január 17-én kezdődik Csákánydoroszlón.

  • Négynapos snapszerdöntő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 12345 (-)
    Loading...
  • 909 Megtekintés

Szólj hozzá

A hozzászólások lezárva.